Szenvedélyünk a Szala-völgyében

A Pajta az Őrség iránt érzett szenvedélyünk megtestesülése. Olyan épületegyüttest álmodtunk a Szala-völgyre néző egykori pajta köré, amely egyszerre lehet gasztronómiai és kulturális zarándokhely.

Egyrészt hagyományőrző, közösségteremtő központ, másrészt 21. századi értelemben vett bisztró, amely kedvéért akár egészen messziről is érdemes ideutazni.

Pajta

A kiindulási pont egy hagyományteremtő szándékkal életre hívott táncház volt, amely U. Nagy Gábor Ybl-díjas építész tájba illeszkedő, kortárs tervei alapján gasztronómiai térrel és csúcskonyhával bővült.

Számunkra a Pajta a természet és az ember harmóniáját szimbolizálja, nemcsak küllemével, de belbecsével is: konyhánkat helyi, autentikus alapokra építjük, beszállítóink a közelből hozzák mindig friss, szezonális terményeiket és termékeiket.

Séfünk hangsúlyozottan figyel az őrségi hagyományokra, adottságokra, egyben tovább is gondolja azokat.

Pajta

Családunk azért hozta létre ezt a helyet, hogy az Őrség meghitt romantikájához, tisztaságához és természetközeliségéhez méltó módon adjon lehetőséget helybelinek és távolról érkezőknek a lelassulásra, feltöltődésre és a zavartalan együttlétre.

A Pajta mindenki előtt nyitva áll, nagycsaládosok előtt csakúgy, mint a kávézni beugró kerékpárosok előtt éppúgy, mint a bensőséges eseményt különleges menüsorral megünnepelni szándékozók előtt.

A Szala-patakig ereszkedő mezőnk mindenkié – akkor vagyunk boldogok, ha megoszthatjuk vendégeinkkel mindazt a derűt és nyugalmat, amit az Őrségtől kapunk nap mint nap.

Pajta logó

Pajta

Település
Őriszentpéter

Cím
Őriszentpéter, Templomszer 7.

Telefon
+36 70 416 3388

Weboldal
pajta.hu

E-mail
info@pajta.hu


Nyitva tartás
Hétfőtől vasárnapig 10.00 – 22.00

Kövess minket
Facebook oldal