Büszkeségünk nem is lehetne nagyobb. SVÉT-taguk, a One Eleven kávépörkölő alapítója és tulajdonosa, Molnár Attila világszinten ismét nagyot alkotott. Három olyan kávékészítő eszközt is kifejlesztett, amelyek — a szabadalomnak köszönhetően — örökre beírják Attila nevét a kávétörténelembe.
A négyszeres magyar baristabajnok hosszú évek óta a kávé körül éli mindennapjait. Egy dolog hajtja: a legjobb kávé elkészítése. Ehhez azonban nemcsak jó kávé, hanem jó eszköz is szükséges. És bár ma már rengeteg korszerű eszköz áll rendelkezésre a piacon, de milyen jó, hogy Attila maximalistaként még jobbat, a tökéleteset kezdte el keresni.
A célhoz vezető út
A fejlesztéshez Attila legnagyobb motivációja az volt, hogy nem tudott olyan ízű kávét készíteni a meglévő eszközeivel, amilyet szeretett volna. Egyszerűen nem volt elégedett a kávé ízével.
Először meglévő filterkávé-készítő eszközöket kezdett átalakítani, újragondolni. Lyukakat fúrt rájuk, csöveket vezetett ki, másfajta eszközökkel keresztezte azokat, flexelt és hegesztett.
Rájött, hogyha különböző pontokon engedi kifolyni a kávét a filterkávé-készítő eszközökből, akkor változik a kávé íze. Kiderítette azt is, hogy egy-egy főzetnek olyan extrakciós pontjai vannak, amelyek külön-külön is finomak, ezért ezeket utólag összekeverte egy csészébe.
Drops Coffee Brewer
Attila öt különböző karakterisztikájú filterkávé-készítő eszközt modellezett le, és próbált belőlük egyetlen eszközt összegyúrni. Ebből született meg a Drops Coffee Brewer, amivel olyan filterkávét tudott készíteni, amit azelőtt nem tudott.
Ehhez Csonka Lászlót hívta segítségül, aki a világhírű jénai üvegedények gyártó cége, a Trendglas Jena egyik CO-ja és egyben tulajdonostársa. A Drops Coffee Brewer a Trendglas Jena brand külön tagozataként került kiadásra.
A cuppingolás egy hosszadalmas, kb. 10 percet igénybe vevő folyamat. Őrölt kávét áztatunk csészébe, az leülepszik, majd a zaccos víz tetejéről levesszük a kávét egy kanállal, és hangosan szürcsöljük. Igazából ezzel a technikával lehet megérteni egy kávé ízeit — meséli a kávézás magasabb szintű fortélyait Attila.
Csakhogy ez nem annyira esztétikus például egy vendéglátóhelyen. Ezért Attila elkezdte tanulmányozni a cupping, vagyis a professzionális kávékóstolás és kávé-analizálás fő pilléreit, majd átemelte a technikákat.
„Cuppingnál a kanálról szürcsöljük a kávét, vagyis oxigénnel dúsítjuk a folyadékot. Azért szürcsöljük, hogy jobban vaporalizálódjon, jobban kijöjjenek az aromái, jobban észrevegyük a rejtettebb aromákat, és mélyebb analízissel tudjuk megállapítani, hogy melyek a kávé aromái. Ezek eléréséhez oxigénre van szükség.”
A cuppingoláshoz 1-2 perc az előkészület, 4 perc szükséges az áztatáshoz, majd újabb 4 perc a kávé lehűléséhez. Ennyi idő alatt a kávé ízkarakterisztikája jobban kinyílik, és előtérbe kerülnek az elegánsabb ízjegyek. (A forró kávéban inkább a testesebb, dominánsabb, keserűbb jegyek vannak előtérben.)
„Azt gondoltam, hogy fontos, hogy ez a folyamat ne 10 percig tartson, és sikerüljön szintén rövid idő alatt lehűteni a kávét. Csonka Lacival, 3T-nek neveztük el az általunk piacra dobott technológiát. Három fontos szóval játszottunk a névadásnál: taste, time és temperature, vagyis íz, idő és hőmérséklet.”
Bari X
A 3T technológia hosszú kísérletezés után öltött testet: légszárnyakkal készült el az üvegkanna. Az ebben elkészített kávé megpörgetve olyan hullámokat generál, amivel oxigén jut a folyadékba, és csökkenni kezd a kávé hőmérséklete, így folyamatosan változnak az ízek. A Bari X kávé dekanter kannával tehát az elkészült kávé ízét lehet alakítani, személyre szabni, mindig újabb és újabb karaktert kihozva belőle.
„A Bari X kannánál (amit feltaláltam), lehetőség van arra, hogy egy elkészült kávéitalt felturbózz, és a folyadék legjobb arcát hozd ki anélkül, hogy újra kellene készítened. Mert lehet, hogy jó a kávé, csak nem jöttek még elő benne a rejtett aromák és jegyek, de a Bari X kancsóval villámgyorsan kihozható a maximális potenciál.”
A CHEMEX 1941 óta készít autentikus filterkávé-készítő eszközöket, amelyek a speciality kávé szakmában nagy presztízzsel rendelkező brandnek számítanak. Attila a cég tulajdonosának is elküldte a magyar fejlesztést.
„Kitakartunk mindenféle anyaggal egy eredeti CHEMEX-et, és egy másikat, amit Csonka László alakított át a levegővaporáló szárnyakkal. Kiküldtük Amerikába, és egy online kóstolót tartottam a CHEMEX tulajdonosának. Ő elkészített mindkét eszközben egy-egy kávét, ugyanazzal a recepttel. Mindkettőt megkóstolta, de nem érzett különbséget a kettő között. Ekkor kértem, hogy a még mindig bebugyolált, átalakított CHEMEX-et pörgesse meg 20 másodpercig, az óramutató járásával ellenkező irányba. Amikor ezt a kávét megkóstolta, felkiáltott, hogy Atya ég! Mit művelt az eszköz ezzel a kávéval?”
A mesébe illő történet azzal ért véget, hogy a CHEMEX tulajdonosa azonnal beleszeretett a magyar fejlesztésbe. Azóta elkészült a CHEMAER, piacra is került, és konténerszámra vásárolják a világon.
A CHEMAER-t Amerikában már nagyon sokan tesztelték: szakmabeliek és baristabajnokok is. Attila elmondása alapján 96-98 százalékuk innovatívnak értékelte a fejlesztést, amelynek — a CHEMEX készülékek 1941-es gyártása óta — mostantól már magyar vonatkozása is van, hiszen magyar fejlesztéssel készül az új eszköz.
„Néhány nappal ezelőtt egyszerre jelent meg a hazai és az amerikai piacon is a CHEMAER, és egyúttal a saját fejlesztésű 3T by Trendglast is piacra dobtuk Csonka Lászlóval, a Trendglas-szal közösen.
Tehát már most vásárolható tőlünk, valamint a Trendglas hivatalos gyártói oldaláról is a 3T-vel kifejlesztett Drops Coffee Brewer, valamint a Bari X kanna, és kapható az Egyesült Államokban a CHEMEX-től a CHEMAER.”
„Szakemberként nem is tudnék nagyobb dobást elképzelni, mint azt, hogy feltaláltam egy kávékészítő eszközt, amit az egyik leghíresebb kávékészítőeszköz-márka velünk megvalósított, és amíg élünk, valószínűleg ezt az eszközt gyártani fogják.”
Mi micsoda — egyértelműsítő
Bari X — levegődúsító kancsó. Az eszközt azoknak kínálják, akik nem akarják megvenni például a CHEMEX-et, hanem csak a kannát. Ők azt az eszközt használhatják a tetejére, amit szeretnek. Lehet az például egy Harió, vagy egy Aeropress.
Drops Coffee Brewer — extra filterkávé-készítő eszköz. A kannával együtt is használható. 5 különböző extrakciós ponton készíti el a kávét, tehát öt az egyben.
CHEMAER — három az egyben. Egy kávékészítő-eszköz, egy decanter, és egy olyan decanter, ami tartalmazza az Attiláék által szabadalmaztatott légszárnyakat, amivel az oxigént bele lehet dúsítani a folyadékba.
A Bari X és a Drops Coffee Breweritt szerezhető be, a CHEMAER pedig itt.
A weboldal működéséhez szükséges sütiket mindig használjuk. A statisztikai, marketing és funkcionális sütik csak az Ön előzetes, önkéntes hozzájárulásával aktiválódnak (GDPR 6. cikk (1) a)). A hozzájárulás bármikor visszavonható a „Beállítások” alatt.
Funkcionális
Always active
A funkcionális sütik a weboldal és a szolgáltatás rendeltetésszerű működését biztosítják, ideértve a felhasználói beállítások megjegyzését, a biztonságos működést és az alapvető funkciók elérhetőségét. Ezek a sütik a szolgáltatás használatához szükségesek, ezért alkalmazásuk nem igényel külön hozzájárulást.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai
A statisztikai sütik a weboldal használatának mérésére és elemzésére szolgálnak. Segítségükkel anonimizált vagy összesített formában információt gyűjtünk a látogatottságról és a használatról a szolgáltatás fejlesztése érdekében. Ezek a sütik kizárólag az Ön előzetes hozzájárulásával aktiválódnak.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
A marketing sütik hirdetési, kampánymérési vagy remarketing célokat szolgálnak, és lehetővé teszik a felhasználók weboldalak közötti követését. Ezek alkalmazása kizárólag az Ön előzetes, önkéntes hozzájárulásával történik, amely bármikor visszavonható.